Egy évig tartó, havi rendszerességű kihallgatássorozatról számolt be a Partizánnak adott interjújában L. Ritók Nóra oktatáskutató, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. A szakember elbeszélése szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai 2014-ben kezdték el rendszeresen behívni őt, nem sokkal azután, hogy a kormány nyilvánosan támadni kezdte a Norvég Civil Alapot, amelynek támogatásait az ő szervezete is élvezte.

A történet egy titkosított számról érkező telefonhívással indult: közölték vele, hogy másnap meg kell jelennie a hivatalban. L. Ritók szerint akkor még arról sem volt tudomása, hogy az AH nemzetbiztonsági kérdésekben jár el. A találkozón két tisztviselő fogadta, akik nyíltan a tudtára adták, hogy a teljes nemzetbiztonsági eszköztár a rendelkezésükre áll a tevékenységének nyomon követéséhez.

Bár kezdetben általánosabb, a szervezet munkájához kapcsolódó témákat feszegettek, hamar elhangzott egy olyan kérdés is, hogy „fel lehetne-e lázítani a cigányokat”. A szakember elsőre nem vette komolyan az egészet, és úgy gondolta, csupán egy megfélemlítési kísérlet zajlik a norvég forrás miatt. Egy hónappal később azonban ismét jelentkeztek nála, és innentől havonta visszatérő találkozók követték egymást.

A találkozók indoklásaként arra hivatkoztak, hogy szakmailag szeretnének tőle tanulni, ám a kérdések jellemzően olyan információkra vonatkoztak, amelyek bárki számára elérhetők voltak. Egy alkalommal például az Antiszegregációs Kerekasztal tagjainak névsorát kérték tőle – holott ez is nyilvánosan hozzáférhető adat volt. „Ne haragudjon, ezt miért kérdezi tőlem? És akkor azt mondta, hogy »mert nem mindegy, hogy milyen sorrendben mondja«. Akkor elkezdtem nagyon rosszul érezni magam, és mondtam, hogy ezt nem akarom folytatni, kössenek velem nyilvános szerződést” – idézte fel L. Ritók, ahogy fogalmazott. A formális szerződés megkötését rendre megígérték, de erre soha nem került sor, és az sem derült ki, miért minősült államtitoknak az egész procedúra.

A kutató meggyőződése szerint az újságírókkal folytatott telefonbeszélgetéseit is lehallgatták, mivel a kihallgatások során időnként szó szerint visszaköszöntek olyan mondatok, amelyek korábban a beszélgetéseiben hangzottak el. Az ügy lelkileg súlyosan megviselte; jogi tanácsot is kért, és ügyvédje figyelmeztette, hogy a történtek nyilvánosságra hozatala akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Most mégis a beszéd mellett döntött, mert úgy érzi, ki kell mondani: ilyen módon nem lehet bánni a civil szereplőkkel.

L. Ritók ennél tágabb kontextusba is helyezte a történteket. Megfogalmazása szerint az elmúlt évek nemcsak a társadalmi nehézségek, hanem a növekvő politikai és intézményi nyomás miatt is komoly terhet jelentettek. A fordulópontot 2015–2016 tájékára tette, amikor szervezetük fokozatosan kiszorult a hazai pályázati rendszerből. Hiába próbálkoztak hazai és uniós forrásokkal, sorra elutasították őket – sokszor olyan indokokkal, amelyeket maga is abszurdnak tartott.

Egy elutasítás esetében például a tapasztalat hiányára hivatkoztak, ami egy évtizedek óta működő szervezet esetében nehezen volt értelmezhető. Ekkor vált számukra egyértelművé, hogy felkerültek egy informális „feketelistára”. Az Igazgyöngy emellett rendre lejárató kampányok célpontjává is vált: ilyen volt például az a támadássorozat, amely a Magyar Péterhez köthető szemüvegadomány elfogadását követően indult ellenük a kormányközeli sajtóban. Mint kifejtette, a személyes támadásoknál is mélyebben érintette, hogy a civil szférát általánosságban ellenségként kezdték kezelni.

A magyar oktatás állapotáról szólva külön kitért Balog Zoltán szerepére: szerinte a korábbi emberierőforrás-miniszter jelentős felelősséggel tartozik az iskolai szegregáció elmélyüléséért. Úgy látja, az egyházi iskolahálózat kiterjesztése számos településen ahhoz vezetett, hogy az állami intézmények szegregálódtak, miközben az egyházi iskolák magukhoz vonzották a jobb helyzetű családok gyermekeit.